Nemrég már meséltünk nektek egy magyar tervező hölgyről, aki 11 évvel ezelőtt elismerésre méltó módon azt vette a fejébe, hogy megpróbál olyan ruhákat tervezni, amelyben a kismama nem okvetlenül partra vetett halnak, vagy átugorhatatlanul megkerülhetetlen oszlopnak érezheti magát, hanem vonzó, csinos, elegáns jelenségnek. A kantáros nadrágok, ormótlan kötényruhák ideje már régen lejárt, és azt a takarékos megfontolást is könnyedén át lehet lépni, hogy csak kevés számú ruhával vészeljük át könnyen, gyorsan a 9 hónapot, mert utána úgyis kidobhatjuk azokat. Jó, jó, egy terhesnadrág valóban nem lehet jó ránk később, átszabatni meg nem igazán érdemes, mert a sztreccsanyag később sosem lesz már ugyanolyan, de most már igenis vannak felsők, tunikák, pólók, ruhák, amelyeket be lehet bátran tárazni, mert később a szoptatás időszakában vagy még utána is örömmel viselhetjük őket.
Meglátogattuk hát a fent már említett és dicsért divattervezőt, Raáb Mártát az Aréna Plazában lévő Waiting For You kismamaüzletben, ahová egyébként – nem véletlenül, gyakran beugranak olyan hölgyek is egy-egy szép ruhadarabot megpillantva, akiknek egyelőre még vagy éppen most nincs okuk pocakos ruhákat hordani. Szép fehérneműket, hétköznapi és alkalmi ruhákat, kiegészítőket egyaránt láttunk, és most titeket is elkalauzolunk erre a barátságos helyre.
Mivel vevők is érkeztek, egy idő után abba kellett hagynunk a beszélgetést, de kérdésünk persze még maradt bőven. Márta megígérte, hogy még ad nekünk tippeket, hamarosan azt is olvashatjátok itt az oldalon. Ha pedig kérdeznétek tőle, a szakértői rovatunkon keresztül írhattok neki is.
Puszi: Réka és Gabi