">

Foltok nélkül, nyáron is

Szerző: Anyakanyar

Címkék: , , , , , , , ,




Na, ez nem könnyű helyzet. Mert az egy dolog, hogy a gyerekek élnek-halnak minden olyan dologért, amellyel foltokat tudnak szerezni a ruhájukra, legyen szó egy jó kis sarazásról, vagy a kedvenc fagyijukról. Ezt már szinte megszoktuk is, hogy gyerekes anyukának a Vanish a legjobb barátja, anélkül sehová, hiszen a csemeték bármikor és bárhol képesek összekoszolni magukat.

Amúgy meg be kell ismerni, hogy nyáron velünk is gyakran előfordul, hogy a lenge, világos színű kis ruhadarabjaink nem bírják igazán flottul a gyűrődést. Illetve azt még bírnák, de mi sem maradunk mindig makulátlanok, mert hiszen akár egy baráti bográcsozásnál, akár egy finom sajtos-tejfölös lángos elfogyasztása közben is könnyen folt eshet, na jó, nem a becsületünkön, de a ruhánkon mindenképp. És persze mi is szoktunk fagyizni, meg finom lédús, nyári gyümölcsöket majszolni, ó jaj…  Nem is említve a dezodor, neadjisten izzadtságfoltokat, vagy azt, ha lekuporodtunk valahová, és a fű hagy nyomot a ruhánkon.

Na de mit lehet tenni, ha már bekövetkezett a baj? Szerencsére mindenre van megoldás, de érdemes megszívlelni néhány hasznos tanácsot.

Mosási tippek nem csak profiknak

Fehér ruháknál kerüljük a hagyományos fehérítők használatát, ugyanis előfordulhat, hogy ezek megsárgíthatják az anyagot.

Azt is kevesen tudják, hogy nem érdemes közvetlen napfényen szárítani ruháinkat. Természetes dolog, hogy az erős napfény kiszárítja és roncsolja a bőrünket, ez a textilekre is igaz. Kímélhetjük az anyagot, ha mosás előtt kigomboljuk a ruha gombjait, tisztító helyett otthon mosunk, és a hagyományos vasaló helyett a gőzvasalót választjuk.

Bébiétel vagy vér esetében először hideg vízzel öblítsük ki a ruhadarabokat, mielőtt megkezdenénk a mosást. A kávé-, gyümölcslé-, sár-, vagy vörösbor foltot ne hagyjuk megszáradni, vízzel tartsuk nedvesen, amíg hazaérünk, és meg tudjuk kezdeni a kezelést. Sárfolt esetén csapvízzel távolítsuk el, amit lehet, majd közvetlenül kezeljük elő. A ketchup foltot ne nyomkodjuk, vagy itassuk át, hanem azonnal öblítsük ki csap alatt.

Vanish Gold termékcsalád – 100 féle foltra kínál gyors és hatékony megoldást

A Vanish Gold Oxi Action termékcsalád – legyen az por vagy folyadék – szinte minden folt vészhelyzetet megold. Összetételének köszönhetőn annyira erőteljes, hogy egyes foltokat akár már 30 másodperc alatt eltávolít, és több mint 100 féle foltra kínál hatékony megoldást. A beszáradt – akár 7 napos – foltokkal is könnyedén elbánik.*

Színes ruhákhoz használjuk a pink színű Vanish Gold termékeket! A fehér ruhákhoz pedig a Vanish Gold Oxi Action fehérítő és folteltávolító – fehér színű termékcsalád – a legjobb választás, ami nem csak a foltokat segít eltávolítani, de akár három árnyalattal fehérebbé varázsolja fehér ruháinkat már az első mosás után. **

A gyors és hatékony eredmény elérése érdekében mindig kövessük a Vanish Gold csomagolásokon található utasításokat! A termékeket ne használjuk gyapjú, selyem illetve bőr anyagokhoz, fényes vagy burkolt felületen – pl. fa, fém stb. Így ruhatárunkat biztonságban tudhatjuk minden veszély ellenére, és hosszú évekig élvezhetjük kedvenc ruhadarabjainkat. 

Még többet megtudhattok a Vanish Gold folteltávolító termékcsalád erejéről, csak látogassatok el a http://www.vanish.hu weboldalra!

*Alkalmazva a használati utasítás szerint, majd kimosva 40 °C-on. Pamut anyagon és a következő foltokon tesztelve: vörösbor, málna, húsos babyétel, fekete ribizli, pörkölt, stb.

** A beszürkült ruhákhoz képest. Az eredmény változó lehet.