">

Irány a Női váltó Akadémia!




Nagy levegő, ugrás! Te is így képzeled a vállalkozói létbe való átlépést? Nem tagadjuk, ez is egy módja. De van még sok más lehetőség is, amiről a most indult Női váltó Akadémián mindent el is mesélnek! A megszerezhető gyakorlati tudás mellett ráadásul önismeretre és egy szuper támogató közösségre is szert tehetsz, hogy végül biztonsággal hozz döntést a jövődről.

A Női váltó Akadémia a már vállalkozó nőkön kívül azokat is várja, akik biztonságos keretek között szeretnének meggyőződni arról, hogy vajon nekik való-e a vállalkozói lét.  Az alapítók, Békéssy Olga, a noivalto.hu magazin főszerkesztője és alapítója, Molnár Andrea coach, HR vezető és Horváth Irma Mompreneurs Nagykövet, oktatásmódszertani szakértő azt a nem egyszerű célt tűzték ki maguk elé, hogy segítenek minden olyan vállalkozni vágyó nőnek, akik szeretnének, de nem mernek belevágni a vállalkozói életformába.

„Olyan interakció- és értékalapú oktatást biztosítunk, amely gyakorlatorientált modulokra épül. Sikeres vállalkozókat, valamint coachokat és mentorokat kértünk fel arra a feladatra, hogy mastermind csoportokban egyengessék a leendő vállalkozónők útját” – nyilatkozta Békéssy Olga társalapító. „Elismert szakembereink tökéletesen ismerik a vállalkozóvá válás korántsem egyszerű lépéseit és komoly sikereket tudhatnak maguk mögött” – folytatta a kommunikációs szakember.

A Női váltó Akadémia első modulja nem kevesebbre vállalkozott, minthogy önismeretre, tudásátadásra és a közösség támogató erejére építve eljuttassa a résztvevőket a gondolattól a döntésig, azaz a vállalkozói lét kérdésének felmerülésétől egészen a váltás vagy nem váltás döntésének meghozataláig.

„Elsődleges célunk, hogy az Akadémiára jelentkezők a képzés végére tisztán lássák, nekik való-e a vállalkozói lét a maga nehézségeivel és megküzdéseivel, vagy sem” – hangsúlyozta Molnár Andrea, a Női váltó Akadémia vezetője.

A gyakorlatias tudás mellett az Akadémia hangsúlyt fektet a mentális felkészítésre is, ezért csoportjaiban profi coachok segítik az önfejlesztést, a vállalkozói gondolkodásra való átállást. Az online képzések után lehetőség lesz egyéni mentorprogramon való részvételre is. A később elérhető vállalkozói modulok elvégzése után – a többszázezres olvasótáborral bíró Női váltó magazin hasábjain – megjelenési lehetőséget is biztosítanak a résztvevőknek.

A Női váltó Akadémia képzése 4 modulra épül, amelyek a vállalkozóvá válás, illetve a vállalkozói lét legfontosabb mérföldköveit érintik. A modulok témáit az alkalmasság kérdésköre, a kezdeti lépések, a vállalkozás felfuttatása és a stabilizálódás adják.

„Egy olyan teret álmodtunk, ahol mindenkinek a tudása és tapasztalata értékes és hozzáad a folyamathoz” – mondta Horváth Irma, az Akadémia harmadik társalapítója.

A Női váltó Akadémia virtuális képzésére bárki jelentkezhet, aki ki szeretne szabadulni az alkalmazotti lét kötöttségeiből; aki még nem merte meghozni a végső döntést, vagy egyszerűen csak kíváncsi arra, hogy neki való-e ez az életforma.