">

Játék a szavakkal

Szerző: Anyakanyar

Címkék: , , , ,




gabireka_feketefeherNagyon jól tudjátok, hogy mennyire fontosnak tartjuk a mese, az olvasás és a könyvek szeretetét. Sokszor írtunk már nektek arról, hogy a felnőttkori olvasási kedvet már kisgyerekkorban meg kell alapozni, hogy szokássá, magától értetődővé váljon, hogy információért, élményért, tudásért, szórakozásért egyaránt könyv után nyúljunk. Úgyhogy, amikor olyan gyerekeknek szóló kiadványokkal találkozunk, amelyek ebben igazán okosan, tudatosan segítenek, akkor rögtön arra gondolunk, hogy szeretnénk nektek is bemutatni őket. Így fedeztük fel a SzóKiMondóka csapatát is, akik remek könyvekkel, játékdobozzal, és gyerekfoglalkozásokkal segítenek abban, hogy a szó, a betű, az olvasás igazi barátja legyen a gyerekeknek. Bemutatkozásuk következik! 

Mi a SzóKiMondókánál a szavakkal szeretünk játszani. Lerajzoljuk, mesébe foglaljuk őket, kimondjuk és a gyermekekkel is kimondatjuk akár meseolvasás közben is a lerajzolt szavakat. A SzóKiMondóka könyvei alkalmat adnak a közös olvasásra, az írott szöveggel való ismerkedésre. Nem olvasni tanítunk, csupán ismerkedünk a szavakkal – jelentésükkel, kiejtésükkel és írott alakjukkal is, de ez az ismerkedés mindvégig megmarad a játékosság keretei közt. Idővel egy-egy szó, szótag, vagy betű kiemelkedik a betű rengetegből a gyermekek számára és sikerélményt ad nekik, ha felismerik nevük kezdőbetűjét, vagy az anya, apa, baba szavakat. Ezzel vizuális memóriájuk is fejlődik, és mivel a könyvek lapozgatása során nem csak a képeket nézik meg, közelebb kerül hozzájuk az olvasás, mint tevékenység.

MonaManoII2

A könyvek közös olvasása a legjobban úgy tud megvalósulni, ha gyermekünket az ölünkbe vesszük közben. Az ölbéli játékok tárháza közös olvasással bővül. Gyermekünk figyelme az előttük lévő könyvre irányul, s kérdezgetéssel, a soron következő szó kimondásával, együtt fejtjük meg a könyvet. Így gyermekünk részt vesz a mesélésben, a mese értelmezésében. Passzív befogadóból aktív részesévé válik a mesélés folyamatának.

MonaManoII3

Móna Manó meséinkben a világot szóról szóra mutatjuk be a gyermekeknek. Ahogyan Móna Manó az évszakokon át utazik, a gyermekek megismerkednek a 4 elemmel: a vízzel, a levegővel, a tűzzel és a földdel. Minden mesében tanulnak a természetről, a színekről, testrészeikről, és alapvető fogalmakról. A színes, kiemelt szavak segítségével a gyerekek vizuális memóriája is fejlődik a szótagok, betű-hang megfelelések felismerésével.

Jó hír az Anyakanyar olvasóinak: ha felkeltettük érdeklődéseteket, akkor az alábbi kódra hivatkozva 15 % kedvezménnyel rendelhetitek meg a termékeinket: SZKMA15.

A mesékről bővebben olvashattok itt: http://szokimondoka.hu/. Sok szeretettel ajánljuk! 

Puszi: Réka és Gabi