">

Milyen a jó diéta?




A jó diéta betartható, változatos, gyorsan, látványos eredményt érünk el vele, egészségesek maradunk, közben pedig életmódot váltunk. Aki a Tomán Szabina-féle életmódváltásba kezd a Toman Diet fehérjediétás termékeivel, készüljön fel rá, hogy már két hét alatt is veszít súlyából, az utált mérleg pedig az egyik legjobb barátja lesz. Csirke curry-leves, baconos tortilla chips, krumplipüré, tejkaramellás desszert, mogyorós praliné. Nem éppen fogyókúrásan hangzó ételek. Megtaláltuk a diétát, amibe ez is belefér.

Toman Szabina_

Szabinát régóta ismertük. Csodaszép modell, de legfőbb foglalkozása már évek óta az, hogy segíti a fogynivágyókat. Átélte, amit vendégei. Gyermeke születése után, 30 kg súlyfelesleggel talált rá arra az útra, amellyel nem csupán eredményesen lehet fogyni, hanem egy egészséges, tartható életmódra váltani: „Évekig csináltam drasztikus elvonással járó fogyókúrákat, amelyekről tudtam, hogy gyerek és munka mellett nem lesznek kivitelezhetők. Nem javaslom senkinek, még a topmodelleknek sem ezeket, mert megvan az út arra, hogy egészségesen és tudatosan fogyjon le az ember. Ezt a tudást szeretném átadni minél több embernek.

A Toman Diet 5 pontban

  1. Nem éhezünk

A legtöbb diéta ott bukik el, hogy nem tudjuk mindennapjainkba illeszteni a javasolt étrendet, nincs időnk odafigyelni arra, hogy mit eszünk, mit vásárolunk, vagy nincs kellő fegyelmezettségünk és kitartásunk. A komoly ételmegvonást alkalmazó módszerek nagyon nehezen alkalmazhatók a mindennapi életben. Éhségérzet mellett nem tudunk megfelelően teljesíteni a munkában, veszítünk vitalitásunkból, közérzetünk romlik, sőt ingerlékenyebbé is válhatunk. A fehérjediéta az a megoldás, amely kiküszöböli ezeket a buktatókat, azáltal, hogy a megfelelő mennyiségű fehérjebevitellel arra ösztönzi a szervezetünket, hogy maximalizálja a zsírégetést. Gyorsan és hatékonyan, gyötrő éhségérzet nélkül szabadulunk meg a szervezetünkben felhalmozódott zsírtól, úgy, hogy nem az izomtömegből, hanem a testzsír százalékunkból veszítünk.

  1. Szakértők segítik a fogyást

„Ez nem egy polcról levehető termék, ez egy életstílus.” – mondja róla Szabina. A Toman Lifestyle program a vendégek életmódváltását támogatja. Nemcsak arra figyelnek, hogy mit ehet a vendég, de a diéta során zajló testi és lelki folyamatokkal is törődnek a személyes konzultációk során. Orvosok, dietetikusok, mentálhigiénés szakemberek támogatják munkát.

  1. Könnyen betartható, nem kell méricskélni, bonyolult élelmiszerekből, bonyolult ételeket készíteni

A Toman Diet könnyedén, a napi munka, rutin, család mellé is beépíthető. A termékek praktikus csomagolása lehetővé teszi, hogy ott legyenek velünk a mindennapokban, így akár pár perc alatt elkészíthetjük az ételeket. A diéta alapkövetelménye, hogy a vendég úgy szabaduljon meg a felesleges kilóitól, hogy azt éhségérzet nélkül, és az ásványi anyagok illetve vitaminok folyamatos szinten tartásával tegye. Nagyon gyorsan jön a változás, de ez az idő elegendő arra, hogy elengedjük a Toman-mankókat és hozzászokjunk egy fenntartható és egészséges életmódhoz.

milyen a jo dieta

  1. Személyre szabott

A Toman Diet program mindig személyre szabott. Egyéni konzultációval és állapotfelméréssel kezdődik. A diéta első szakaszában történik a szervezet zsírégető üzemmódra történő átállítása. Ennek során a Toman Diet, változatos ízű terméken kívül, a megengedett zöldségekből bármennyit fogyaszthatunk, illetve adott mennyiségben sovány húst is lehet fogyasztani. A szakaszok során folyamatosan bővül a fogyasztható élelmiszerek listája. A Toman Programban 2-3 hetente szakértők segítik a kontrollált fogyást és életmódváltást.

  1. Finom, fehérjedús ételeket fogyasztunk

Az életmódváltás működik, a Toman Diet termékekre pedig nem fogunk ráunni. A kikevert italok állaga krémesebb, mint egy átlag fehérjeporé, mindenki megtalálhatja a kedvenc ízvilágát és változatos krémlevesek, desszertek, italok, müzlik, csokoládék, palacsinták, omlettek és kekszek közül választhat. Az ízeket sokan annyira megkedvelik, hogy a kívánt súly elérése után, az édességek helyett szívesen fogyasztják ezeket a kiváló minőségű fehérjediétás termékeket.

tomandiet termekek_

Az Anyakanyarnál már teszteltük is a dolgot. 10 hét alatt 10 kiló a vége.

Az első két hét beindítja a folyamatot. Számunkra a meglepő az volt, hogy valójában semmi nem volt benne terhes. Az első két szigorúbb héten a sütőzacskó vált be, az olaj nélküli életet nagyon könnyen át lehet vészelni vele. Ebben a szakaszban is számtalan olyan zöldség fogyasztható, ami nagyon szerethető. Karfiol, padlizsán, gomba, póréhagyma, cukkini, brokkoli, mellé hal vagy csirke. Két hét nem hosszú idő. Ezalatt nem fogjuk ezeket megunni. Néha jöhet mellé túró, amivel változatossá tudjuk tenni az étkezéseket. Mi egész nap rohanósan vagyunk. Nekünk kifejezetten jó volt, hogy az étkezésre nem kellett nagy figyelmet fordítsunk, mégis nagyon sokféle ízű italt, pudingot, krémet, levest készítettünk el valóban 2 perc alatt a shaker segítségével.

A Toman Program nálunk azért működött, mert egyszerű, és mert nem azzal kezdi, hogy mérj le grammra pontosan mindent. Hogy böngészd a címkéket az élelmiszereken. Hogy számold ki magadnak, hogy mennyi zsírt, szénhidrátot, fehérjét vihetsz be a szervezetedbe egy nap. Mert annyira nagy a választék, hogy nem lehetett megunni az ízeket. Mert nagyon hamar jött az eredmény, és két hét alatt 3 kiló fogyás nagy dolog, és azonnal jobban, könnyebben, energikusabban érzi magát mindenki.

A szokás, amit a Toman Program miatt alakítottunk ki, és a fogyás után is tartjuk magunkat hozzá talán az, hogy leszoktunk a tejről. A capuccino ízét imádjuk. Reggel ezzel indítjuk a napot. Reggeli nélkül eddig nem indultunk el, de ez a fehérjeporból kikevert ital 2-3 órán át teltségérzetet biztosít. Nem vesződünk így a reggelivel, nem veszünk magunkhoz feleslegesen kalóriát pirítóssal, müzlivel, gyümölccsel, bármi átlag dologgal, amit különben reggeliznénk.

toman cappuccino

A legkedvesebb Toman Diet termékeink a kekszek. Édesszájúak vagyunk, a csokis keksz a gyengénk lett.

toman csokis piskotataller

Mit tanácsolunk nektek, ha még csak gondolkoztok, hogy belevágnátok?

Ne tartson titeket vissza az, hogy korábban nem sikerült, hogy ittatok már fehérjeporból készült italt, ami nem volt laktató és rossz volt az íze, hogy meguntátok három nap alatt. A Toman Program alatt enni fogtok, nem csak fehérjeporból készült turmixokat vesztek magatokhoz, hanem rendes ételt is. Ezek az italok krémesek, és finomak. Folyamatosan kényeztetjük magunkat. Arra pedig ki ne vágyna?

Vágjatok bele, és jelentkezzetek be valamelyik Toman Pontba konzultációra!

Részletes információ: www.tomandiet.com