">

Tejszínvarázs: panna cotta

Szerző: Anyakanyar

Címkék: , , , , , , , ,




gabireka_feherfeketeKönnyű desszert után áhítozva kevés munkával készíthetünk igazán “villantós” desszertet is. Nem is kell nagyon messzire kikacsintani, gondoljunk csak az olaszok nagy kedvencére, a krémesen tejszínes, vaníliapettyekkel díszített, fényes, édes panna cottára. A panna cotta szószerinti jelentése: főzött tejszín, amelyhez még tej, cukor, vanília, no és persze zselatin kell. Kihűtve pedig rögtön fogyasztható és élvezhető.

Észak-Olaszországnak, Piemont régiónak köszönheti a világ ezt a nyalánkságot, amelyet a régi leírások szerint halcsontból kinyert enyvvel keményítettek. Brrr! Ez nem hangzik olyan jól! Szerencsére ma már könnyen megoldjuk mindezt készen kapható étkezési zselatinnal, vagy az agar-agar nevű hasonlóan áttetsző, színtelen anyaggal, amely segít nekünk “megállítani” ezt a krémet. A zselatintól nem kell idegenkedni, mert nincsenek káros mellékhatásai, sőt van még olyan jótékony hatása is, amely szerint állítólag remek hatással bír ízületi gyulladások, fájdalmak csillapítására is. Hát ezt még nem próbáltuk, de az tény, hogy a zselatin nem hizlal, nincs energiaértéke, így a vele dúsított receptekben nem ő lesz a ludas, ha kalóriabomba lesz.

A panna cotta egy viszonylag elronthatatlan recept, és az a jó benne, hogy ha valaki szeretné, kipróbálhatja laktózmentes tejből és tejszínből is, amit már egyre több helyen lehet kapni, sőt kókusztejből vagy akár rizstejből is elkészíthető. Az igazi vanília használatát mindenképpen javasoljuk, csodaszép látvány a sok kis apró fekete pötty a hófehér tejszínben, de emellett ízesíthetjük akár fahéjjal, szegfűszeggel, rózsaborssal vagy kardamommal is. Az ízesítések száma is végtelen, akár kávés, akár csokoládés verziót is megálmodhatunk, de szerintünk a legfinomabb karamellöntettel, vagy pedig, ahogyan most is ajánljuk, eperrel, vagy egyéb bogyós gyümölcsökkel.

Hozzávalók (4 fő részére):epres panna cotta

  • 10 dkg cukor
  • 4 dl tejszín
  • 7 dl tej
  • 5-6 zselatinlap
  • 1 rúd vanília
  • 7 dkg porcukor
  • fél citrom reszelt héja

Így készül:

Először is beáztatjuk a zselatint hideg vízbe. A tejszín felét, a tejet, a vaníliarúd kikapart belsejét, a héját  és a citrom reszelt héját egy lábosban felfőzzük. Kevergetés közben körülbelül egy harmadára visszaforraljuk. Ezek után alaposan kinyomkodjuk a beáztatott zselatint és azt is belefőzzük a krémbe. Enyhén lehűtjük. A tejszín maradékát felverjük a porcukorral, majd ezt is laza mozdulatokkal hozzákeverjük a főzött krémünkhöz. Ezután formába öntjük, leggyakrabban kis üvegtálkákat használunk erre a célra, de dönthetünk úgy is, hogy szeletben tálaljuk, ez esetben folpackkal béleljünk ki egy őzgerincformát és öntsük abba. A hűtőszekrényben teljesen lehűtjük. Friss eperrel, málnával vagy gyümölcsből készült szósszal tálaljuk, felnőtteknek még egy kis likőrrel is tovább bolondítható.

A szervírozással játszhatunk kedvünkre, de a lényeg ugyanaz marad: egy édes, krémes, tejszínes varázslat, ami persze nem diétás fogás, de néha azért bűnözni is szabad! Próbáljátok ki, lepjétek meg vele a családot ti is!

Puszi: Réka és Gabi