">

11 praktikus tipp a nyári topformáért




Végre itt van, amit annyira vártunk, az édes nyár, a lenge nyári ruhák, a bikinik és a hosszúra nyúló balzsamos esték időszaka. Sokaknál a legfontosabb éves célkitűzés, nyárra formába lendülni, elérni az álomalakot, mások inkább megtartani vagy tökéletesíteni szeretnék. A nyár sok szempontból nagy barátja a diétának, más miatt viszont jónéhány veszélyt is tartogat az életmódváltók számára. Zalai Noémi dietetikus, aki csütörtökönként a Toman Diet budai szalonjában személyesen is tanácsot ad az érdeklődőknek, ad néhány fontos szempontot, miként tudjuk tartani nyáron is az egyensúlyt.

„Mindenképpen könnyebb dolgunk van nyáron, hiszen több az elérhető friss zöldség és gyümölcs, melyek kalóriatartalma alacsony, így akkor sincs baj, ha többet fogyasztunk belőle” – kezdi Zalai Noémi. – „Ráadásul a nagy melegben több folyadékot is fogyasztunk, itt csak arra kell figyelni, hogy ez leginkább víz legyen és ne cukrozott üdítő, pláne nem alkohol. Nyilván a csábítás több, hiszen a fagylaltok, jégkrémek, jegeskávék nem éppen kalóriaszegények, nem is beszélve a strandon a lángosról, a palacsintáról vagy a hamburgerről, és akkor még az esti koktélozást se hagyjuk ki a sorból.”

Hogyan tudjuk mégis tartani az egyensúlyt?

Íme Noémi 11 praktikus, könnyen betartható tippje!

  1. Ügyeljünk rá, hogy mindennap minimum 40-60 dkg zöldséget, gyümölcsöt fogyasszunk vegyesen, ha lehet, minél többször nyers formában.
  2. Ha grillpartyra készülünk, gondoljunk a salátára is, grillezzünk padlizsánt, cukkínit, gombát is a húsok mellett. Halat is tehetünk a grillre, és máris kevesebb kalóriát viszünkl be, mint mondjuk egy szelet tarjával.
  3. Tartsunk heti egyszer húsmentes napot, ezen a napon fogyassz több salátát, friss gyümölcsöt!
  4. A nyári gyümölcsök alacsony kalóriatartalmúak, együnk ribizlit, málnát, dinnyét, barackféléket.
  5. Ha fagyizni szeretnénk, válasszunk cukormentes variációt! Részesítsük előnyben a vizes, gyümölcsös alapú jégkrémeket, fagylaltokat a tejszínes változatokkal szemben.
  6. Tartsunk mértéket, és egyszerre 2 gombócnál többet ne fogyasszunk! Kérjük tálkában, és akkor a tölcsért sem kell elfogyasztani, ezzel is tudunk spórolni, sok kicsi sokra megy!
  7. Desszertnek készítsünk gyümölcssalátát!
     
  8. Ha strandon kell étkeznünk, kerüljük az olajtól tocsogó fogásokat (lángos, sültkrumpli és társai), válasszunk inkább grillezett húst, salátát. Manapság szerencsére már sokkal nagyobb a választék a strandokon is.
  9. Ha szállodába megyünk és svédasztalos étkezés van, mindenből csak keveset vegyünk, tartsunk mértéket, hiszen biztos, hogy nem maradunk éhesek így sem, ha több fogást megkóstolunk.
  10. Fogyasszunk minimum 2 l vizet egy nap, és ez tényleg tiszta víz legyen! Ha nagyon hiányzik az édes íz, készítsünk házi limonádét energiamentes édesítőszerrel, friss citrommal és mentalevéllel.
     
  11. Mozogjunk minél többet, ez a legjobb időszaka az évnek! Tervezzünk szabadtéri programokat, közös kirándulásokat!