">

Csupa csoki – majdnem Sacher

Szerző: Anyakanyar

Címkék: , , , , ,




A csokis sütikkel nagyot tévedni nem lehet. Általában mindenki szereti, és mégis, gyakran félve nézegetjük azokat a recepteket, amelyekben például csokival kapcsolatos macerák vannak. Azt valószínűleg mindannyian tudjátok, hogy ilyenkor jó magas tartalmú étcsokit érdemes választani, de az se jó, ha beleszédülünk a százalékokba, mert könnyen ehetetlen is lehet a művünk, ha túl keserű csokit veszünk. A 70 % körüli a legjobb, az egyik nagyobb hálózatban például van sajátmárkás, megfizethető árú 65 %-os, meg 75 %-os is, talán a legjobb egy-egy táblát tartani mindkettőből és vegyesen használni. A csokit mindig vízfürdő felett olvasszuk, inkább ne mikróban. Ez is olyan misztikusan hangzik, pedig csak annyit jelent, hogy egy kis edényben kevés vizet kezdünk melegíteni, és egy méretben megfelelő üveg vagy fémtálkát helyezünk bele és abban hagyjuk sorsára a kockákra tört étcsokoládét, amíg krémessé nem olvad csak úgy magától.

Ez a recept eredeti formájában még egy kicsit csokisabb volt, mert a kész torta tetejére még fehér- és étcsoki forgácsok is kerültek volna, de valahogy nálunk jött most egy “úgy ennék egy jó Sacher-tortát” hangulat, és azt próbáltuk meg reprodukálni ennek a receptnek a segítségével. Ami még varázslatosabbá tette, az egy üveg finom házi narancslekvár volt, az került a rétegek közé. Ez így egyébként arról gondoskodik, hogy ne legyen túl édes, túl tömény a torta, de az  is lehet, hogy ez így inkább felnőttbarát, tehát ha a gyerekek édesebben szeretik a sütiket, lehet más, kevésbé pikáns lekvárral is próbálkozni.

Hozzávalók a tésztához:

  • 25 dkg puha vaj
  • 25 dkg nádcukor
  • 4 egész tojás
  • 8 dkg étcsokoládé
  • 6 dkg őrölt mogyoró
  • 20 dkg liszt
  • 1 teáskanál sütőpor

A cukrot a vajjal habosra keverjük, majd hozzáadjuk egyenként lassan az egész tojásokat is. Vízgőz felett megolvasztjuk a csokoládét, ezt is a cukros keverékhez adagoljuk, majd mehet bele a mogyoróval és sütőporral elkevert liszt is, evőkanalanként adagolva. Sütőpapírral kibélelünk egy 26 cm-es kapcsos tortaformát és mehet bele a tészta. 180 fokon sütjük, és kb. 30-35 perc alatt kész is. Érezni fogjuk az illatát, ha így van, de tűpróbával ellenőrizhetjük is.  Hagyjuk kihűlni és vágjuk óvatosan három részbe. Nemrég sikerült beszerezni egy webshopból egy úgynevezett tortafűrészt, most debütált volna, na azzal sehogy sem ment, úgyhogy maradt az éles és, és a kevésbé tökéletes “hárombavágás”, de azért valahogy sikerült. Itt jött a narancslekvár a képbe, egy üveg tartalma rá is simult a két lapra.

Hozzávalók a mázhoz:

  • 12 dkg porcukor
  • 3 dkg vaj
  • 6 dkg étcsoki
  • 1 dl tej
  • 2 evőkanál kakaópor
A porcukrot a picit felolvasztott vajjal, a forró tejet pedig a kakaóporral összekeverjük. Ez mind egy edénybe mehet bele és ehhez adagoljuk a felolvasztott étcsokit. Egy sűrű csokimázt kapunk, ami azért elég folyós ahhoz, hogy könnyű legyen eloszlatni a tortánk tetején és oldalán. Két rétegben próbáljuk felvinni.
Egyszerre csokis, mogyorós, narancsos, édes és mégsem annyira, szóval egy elég jó kis süti kerekedett ki belőle. A külalakon még lehet javítani, de őszintén szólva olyan gyorsan fogyott el, hogy így legalább kevésbé kellett sajnálnunk a szépségét :-) Ajánljuk hétvégére, próbáljátok ki!
Puszi: Gabi és Réka