Fel

Mire jó, ha az ember beteg? Hát sok mindenre nem. Három vagy négy éve döntött ágynak utoljára így bármilyen nyavalya. Másfél napig csak feküdni...

A burrito egyike azoknak a mexikói finom fogásoknak, amelyekkel igen hamar jól lehet lakni, mert kiadós, tápláló, feltehetőleg az észak-mexikói...

Amióta az eszemet tudom, versek vesznek körül valamilyen formában. És még az is lehet, hogy ez a mondat már pont így ebben a formában elhangzott,...

Ki hitte volna, hogy a misztikusan csengő franciasaláta igazából magyar találmány? Legalábbis így, ezen a néven csak mi nevezzük, máshol a világon...

Nem lehet elég korán kezdeni. Ez az ősi igazság elég sok mindenre igaz. Kutatások igazolják, hogy a babák már magzatkorukban is fogékonyak arra,...

A tavasz érkezésével úgy általában egy időben itt a Húsvét is. Na nem mindig, hiszen talán éppen két éve azon tanakodott a húsvéti nyúl,...

Fiús anyukák egészen biztosan, de talán a vagányabb csajszik anyukái is nyilván kenik-vágják, hogy kik is azok a Ninjagok. Nagyjából három...

Talán még emlékeztek rá, néhány hete mi is beszámoltunk róla, hogy elindult egy szuper verseny, amelyben a Fiat Magyarország arra kérte a vállalkozó...

Hetente legalább egyszer együnk halat – ajánlják a táplálkozási szakértők. Persze kezdetnek az is jó lesz, de mondjuk a heti háromszori alkalom...

Iskolába járni kell. Kötelező. Nekünk is az volt, és most is tankötelesség van, tehát nem kérdés, hogy hatéves korban, vagy legfeljebb évvesztesként...

A szusi, a közkedvelt japán fogás igencsak diétás. Most viszont a jellegzetes formában egy különleges desszertet készíthetünk el, amelyhez igazából...

Bár csak tényleg minden út Rómába vezetne! Aki követi a Facebook-oldalamat, bizonyára észrevette, hogy Róma-lázban égek. Menthetetlenül beleszerettem...

A tél ugyan csak nyomokban érkezett meg idén, de a hosszúra nyúlt napok, a szürkeség már mindenkit kezd untatni. Megújulásra vágyunk, amit a...

A céklát érdemes jól megnéznünk magunknak, nekünk nőknek igazi „nyomelem-bomba”, tele vassal, kálciummal, folsavval és A-vitaminnal, nagyszerű...

Bár apró részletnek tűnik a napi rutin során, de nem mindegy, hogy esténként egy kellemes, langyos zuhanyt, vagy egy hosszú, forró fürdőt veszünk. ...

Sokan idegenkednek a csicseriborsótól, vagy legalábbis keveset tudnak róla. Pedig ezzel a terménnyel igazán érdemes közelebbről is megismerkedni,...

A képességek kialakulásának megvan az optimális ideje. Az egészséges, ép intellektusú gyermek ingerekben gazdag környezetben, elegendő mozgási-...

Most számoltam ki, hogy már tíz éve pilatesezem. Viszonylagos rendszerességgel. Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy amikor sikerül beesnem a stúdióba,...